Kutatási szerződés

Kutatási szerződés keretében a vállalkozó (itt: az egyetem) kutatómunkával elérhető eredményt állít elő egy harmadik fél (megrendelő) részére.

A Kutatási szerződésben legalább az alábbiakról szükséges rendelkezni

  • az Egyetem által elvégzendő kutatási feladatok pontos és részletes meghatározása, szakmai és időbeli mérföldkövekre bontva
  • a szerződés aláírását megelőzően keletkezett Szellemi tulajdonjogok sorsa (Background IP)
  • a szerződésben rögzített kutatási tevékenységekből származó Szellemi tulajdonjogok sorsa (Foreground IP)
  • titoktartási szabályok
  • a létrejövő kutatási eredmények publikálásának feltételei
  • a technológiai, üzleti és gazdasági kockázatok megosztásának meghatározása
  • felelősségvállalás és kártérítés

A Kutatási szerződésben gondoskodni kell továbbá arról, hogy a harmadik féltől származó finanszírozás legalább az alábbiakat fedezi

  • a projekt végrehajtásába bevont személyekkel kapcsolatos kiadások (beleértve a munkáltatót terhelő szociális járulékokat is)
  • a projekt teljesítéséhez szükséges eszközök, anyagok költségei és egyéb járulékos díjak (beleértve az eszközök amortizációját és az útiköltséget is)
  • az Egyetem eszközeinek használatával kapcsolatosan felmerülő költségek (különösen tekintettel a nagy értékű eszközökre)
  • overhead, a vonatkozó szabályzatban meghatározottak szerint
  • ÁFA (amennyiben releváns)

Szellemi tulajdon a vállalkozásokkal kötött Kutatási szerződésben

  • A Kutatási szerződés alapján létrejött Szellemi tulajdonjogok kapcsán a szellemi hozzájárulás arányát (szerzőségi részarány) kell figyelembe venni a rendelkezésre jogosultság megállapítása során. A vállalkozás, amennyiben a későbbi hasznosításban érdekelt, általában határozott ideig tartó elsőbbségi opciós jogot kap a projekt vagy kutatási program eredményeinek üzleti hasznosítására. Az Egyetem általában royalty jellegű díjban részesül a későbbi hasznosításból elért bevételből, illetve allicencia adására is kiterjedő hasznosítási jogot kap azokra a hasznosítási területekre, melyek a vállalkozás gazdasági érdekkörén kívül esnek.
  • A projekt vagy kutatási program keretében készített szoftverrel kapcsolatosan az Egyetem megtartja a felhasználási jogokat, azzal, hogy a vállalkozásnak nem kizárólagos, ingyenes vagy royalty ellenében kikötött felhasználási engedélyt ad a Kutatási szerződésben meghatározottak szerinti hasznosítási területre. Ez a felhasználási jog lehet kizárólagos is, amennyiben a szoftver a projekt vagy kutatási program keretében önállóan jött létre és fejlesztése nem már korábban létrehozott szoftveren alapszik.
  • A Kutatási szerződésnek minden esetben törekednie kell arra, hogy az Egyetem kutatói publikálhassák a projekt vagy a kutatási program tudományos eredményeit, legkésőbb a szabadalmi bejelentés benyújtására meghatározott ésszerű határidő leteltét követően.
  • A Szellemi tulajdonjogokkal kapcsolatos feltételek kialakításánál bizonyos esetekben irányadó lehet, hogy a szerződés tárgyát képező kutatási program az Egyetem/megrendelő fél által önállóan, vagy a felek által közösen került kidolgozásra.

Szellemi tulajdon a közfinanszírozású és nonprofit intézményekkel kötött Kutatási szerződésben

A közfinanszírozású és nonprofit intézményekkel kötött Kutatási szerződésben az Egyetem általában megtartja a projekt eredményeire vonatkozóan legalább az ingyenes használatra, az üzleti hasznosításra, valamint a szabad publikálására vonatkozó jogokat.

Alkalmazottak

Minden esetben törekedni kell arra, hogy a Kutatási szerződés keretében vállalt kutatási tevékenységekbe bevont kutatók az Egyetem alkalmazásában álljanak. Amennyiben, kivételes esetben, harmadik fél által foglalkoztatott személy dolgozik az Egyetem infrastruktúráján, a kutatás elvégzéséért felelős személy továbbítja ezen személy adatait, munkavégzésének helyét, időtartamát a Technológia- és Tudástranszfer Központ vezetőjének, a Szellemi tulajdonjogok és a titoktartás megfelelő rendezése érdekében.

Egyéb szerződéstípusok:

Frissítés dátuma: 2019.03.25.


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.