Ujvári János diplomadíj

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a 2024/2025. tanév őszi félévében ismét meghirdeti az Ujvári János diplomadíj-pályázatot, melynek célja a szellemitulajdon-védelmi ismeretek növelése az alap- és mesterképzésben részt vevő végzős hallgatók körében.

Az Ujvári János diplomadíj-pályázat célja segíteni a felsőoktatási tanulmányaik végéhez közeledő hallgatókat, hogy diplomadolgozatuk témáját megfelelő szakmai támogatás mellett szellemitulajdon-védelmi szempontból is megvizsgálják, és feltérképezzék az általuk választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait, illetve oltalmazhatósági lehetőségeit.

A pályamű írása közben a hallgatók megismerhetik a szellemitulajdon-védelem elméleti alapjait, és betekintést kaphatnak eszközrendszerének gazdasági és jogi jelentőségébe gyakorlati oldalról is. A hallgatók a pályázaton való részvétellel olyan tudáshoz jutnak, amit a későbbiekben a munkaerőpiacon kutatóként, mérnökként vagy bármilyen más hivatás keretében is hasznosítani tudnak.

 

A pályázók köre

A pályázaton azok a felsőfokú alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatók vehetnek részt, akik a 2024/2025. tanév őszi félévének végén fejezik be tanulmányaikat.

 

A pályázat tartalma

A pályázaton a végzős hallgató az általa készített diplomamunkával/szakdolgozattal tud nevezni, amelyben a választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait tárja fel legalább 10 oldal terjedelemben, illetve olyan diplomamunkával/szakdolgozattal, amit teljesen a szellemitulajdon-védelem valamely kiválasztott kérdésének szentelnek. A pályázatok értékelésnél a két fajta megközelítési mód egyforma elbírálás alá esik, a dolgozatok rangsorolásánál egyik megoldás választása sem jelent hátrányt.

A pályázat megírását az SZTNH szellemitulajdon-védelmi képzéssel és egyéni szakmai konzulens biztosításával támogatja, akinek feladata végig kísérni a hallgatót a dolgozat elkészítésén és segíteni a dolgozat megírását.

 

A pályázat versenyeztetésen alapul, a hallgatók négy kategóriában nyújthatnak be munkákat

  • szabadalom/használatiminta-oltalom,
  • védjegy és formatervezésiminta-oltalom,
  • szerzői jog
  • szellemitulajdon-védelem gazdasági szerepe.

Egy pályázatban csak egy kategória jelölhető meg, a pályamunka a későbbiekben ebben a kategóriában kerül elbírálásra.

 

A pályázati díj összege és annak elbírálása

A pályázatokat az SZTNH által kijelölt szakértőkből álló bizottság értékeli. A négy meghirdetett kategória mindegyikében az első három helyezett kerül díjazásra az alábbiak szerint

  • első díj 250 000 Ft
  • második díj 200 000 Ft
  • harmadik díj 150 000 Ft.

A SZTNH fenntartja a jogot, hogy a pályaművek tartalma és színvonala alapján változtasson a kategóriák, illetve a kiadott díjak számán.

 

A pályázati díj elnyerésének feltételei
1. Egy 20 órás szellemitulajdon-védelmi távoktatási tanfolyam elvégzése, kivéve, ha a hallgató korábban az egyetem által igazoltan elvégzett egy minimum 20 órás szellemitulajdon-védelmi képzést.
2. A diplomamunka/szakdolgozat témájához kapcsolódó szellemitulajdon-védelmi vonatkozások feltárása minimum 10 oldal terjedelemben. A dolgozat írása közben a hallgatónak legalább három alkalommal kell egyeztetni a hivatal által számára biztosított szakmai konzulenssel. Az értékelés pontos kritériumairól a hallgató a konzulensétől tud tájékozódni.

 

Határidők

  • A pályázati szándék regisztrálásának határideje: 2024. december 2.
  • A diplomadíj-pályázat elkészítésének határideje: 2025. március 21.

A Debreceni Egyetem hallgatói számára a Kutatáshasznosítási és Technológiatranszfer Központ konzultációs lehetőséget biztosít a témaválasztás és a pályázat összeállítása során, különös tekintettel a szellemitulajdon-védelmi kérdésekre. A pályázattal kapcsolatos kérdéseikkel a Központ munkatársához, Bartha Klárához fordulhatnak, a   e-mail címen.

A tájékoztatás nem teljeskörű, a pályázat részletes tartalmáról bővebb információ található az SZTNH honlapján.

Frissítés dátuma: 2024.10.11.


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.