Szellemi tulajdonvédelem

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által biztosított tananyaggal és keretrendszerben a Debreceni Egyetem Kutatáshasznosítási és Technológiatranszfer Központ Szellemi tulajdonvédelem elnevezésű tárgyat hirdet a Debreceni Egyetem villamosmérnök hallgatói részére.

A kurzus során a hallgatók megismerkedhetnek a különböző iparjogvédelmi oltalmi formákkal (szabadalom, használati minta, védjegy, formatervezési minta, földrajzi árujelző).

A tananyag első részében részletesen megimertetjük a hallgatókkal a szabadalomra vonatkozó szabályozást. A hallgatók megtudhatják, hogy milyen lépések során szerezhetnek hazai, vagy nemzetközi oltalmat, hol és hogyan tudnak korábbi jogokra kutatni. Megismerkednek a védjegyek rendszerével, valamint a formatervezési-mintaoltalomal. 

A második tananyagrész során információkat találhatnak arról, hogy mi képezheti szerzői jogi védelem tárgyát, valamint hogy mi tartozik a szerzői művek szabad felhasználásának körébe. Megismerkedhetnek az egyes műtípusok (pl.: szoftverek, filmalkotások) sajátos felhasználási szabályaival. Áttekinthetik a különböző oltalmi formákra vonatkozó adatbázisok használatát, tippeket talának az adatbázisokban való kereséshez.

Figyelem! A felhasználói fiókokat a Neptunos jelentkezés alapján mi hozzuk létre!

Frissítés dátuma: 2019.03.25.


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.