Hogyan szabadalmaztassunk?

2018, november 21 - 13:15
Az innováció-menedzsment képzésünk következő előadását Kompagne Hajnalka szabadalmi ügyvivő tartja 2018. december 7-én az Élettudományi Központban.

Az EFOP 3.6.1 konstrukció keretében megvalósuló "Debrecen Venture Catapult Program" céljai között szerepel az innovációs tudatosság növelése és a vállalkozói szemléletmód kialakítása az egyetem kutatói és hallgatói körében. Ennek jegyében a Kutatáshasznosítási és Technológiatranszfer Központ innováció-menedzsment képzéssorozatot indított útjára, melynek negyedik modulja a szabadalmaztatás témakörét járja körbe. Az előadás gyakorlati példákon keresztül mutatja be a sikeres szabadalmaztatás fortélyait és azt is megtudhatjuk, hogy miként fér össze egymással a publikáció és a szellemi tulajdon védelme.

Az előadást követően, 12-13 óra között négy fő jelentkező részére lehetőséget biztosítunk egy-egy 15 perces személyes konzultációra a szabadalmi ügyvivővel. A személyes konzultáció iránti kérelmet a regisztrációs űrlapon szükséges megjelölni. (MEGTELT!)

Az előadás címe: Hogyan szabadalmaztassunk?

Előadó: Kompagne Hajnalka, szabadalmi ügyvivő, okleveles biológus (Danubia)

Helyszín: DE, Élettudományi Központ, földszinti előadóterem (F015-016)
Időpont: 2018. december 7. (péntek) 10:00 - 12:00 óra

Kérjük, részvételi szándékát az alábbi linken szíveskedjen jelezni 2018. december 6-án 12:00-ig.

Regisztráció: https://goo.gl/forms/htigRWxvqcwqEeCp1

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!


Az EFOP 361 projekt keretében megvalósuló innováció-menedzsment képzéssorozat korábbi moduljai:

1.    A kutatási eredmények hasznosításában rejlő lehetőségek - Bene Tamás, DE KTTK (1,5 óra)
2.    Szellemitulajdon-védelmi ismeretek - Bene Tamás, DE KTTK (1 óra)
3.    Egyetem-ipar együttműködés - Bene Tamás, DE KTTK (0,5 óra)


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.