Ujvári János diplomadíj-pályázat 2020
A pályázat célja: Az Ujvári János diplomadíj-pályázat célja segíteni a felsőoktatási tanulmányaik végéhez közeledő hallgatókat, hogy diplomadolgozatuk témáját megfelelő szakmai támogatás mellett szellemitulajdon-védelmi szempontból is megvizsgálják, és feltérképezzék az általuk választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait, illetve oltalmazhatósági lehetőségeit.
A pályázók köre: A pályázaton azok az alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatók vehetnek részt, akik a 2019-2020. tanév őszi félévébenfejezik be tanulmányaikat. (A tavaszi félévre új kiírás lesz érvényes.)
A pályázat tartalma: A pályázaton a végzős hallgató az általa készített diplomamunkával/szakdolgozattal tud nevezni, amelyben a választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait tárja fel legalább 10 oldal terjedelemben, illetve olyan diplomamunkával/szakdolgozattal, ami teljesen a szellemitulajdon-védelem valamely kiválasztott kérdésének van szentelve.
A pályázat versenyeztetésen alapul, a hallgatók öt kategóriában nyújthatnak be munkákat:
- szabadalom/használatiminta-oltalom,
- védjegyoltalom,
- formatervezésiminta-oltalom,
- szerzői jog
- szellemitulajdon-védelem gazdasági szerepe.
Egy pályázatban csak egy kategória jelölhető meg, a pályamunka a későbbiekben ebben a kategóriában kerül elbírálásra.
A pályázati díj összege és annak elbírálása:
A pályázatokat az SZTNH által kijelölt bizottság értékeli. Az öt meghirdetett kategória mindegyikében az első három helyezett kerül díjazásra az alábbiak szerint:
- első díj: 250 000 Ft,
- második díj: 200 000 Ft,
- harmadik díj: 150 000 Ft.
A pénzjutalomban nem részesülő hallgatók értékes könyvcsomagot és ajándékcsomagot vehetnek át.
Határidők: A pályázati szándék regisztrálásának határideje: 2019. november 30. A diplomadíj-pályázat elkészítésének határideje: 2020. április 2
A tájékoztatás nem teljeskörű, a pályázat részletes tartalmáról bővebb információ található az SZTNH honlapján:
https://www.sztnh.gov.hu/sites/default/files/ujdp_palyazati_felhivas_2020_osz.pdf