Közösen a kutatáshasznosításért

2018, október 26 - 09:00
A Debreceni Egyetem és hat másik hazai felsőoktatási intézmény részvételével megalakult az Egyetemi Technológia- és Tudástranszfer Fórum.

A nemzetközi innovációs versenyben a hazai egyetemeknek fontos feladata, hogy a kutatási eredmények kínálta társadalmi és gazdasági előnyöket hatékonyan aknázzák ki. Az elmúlt öt évben rendszeres együttműködés alakult ki hét hazai felsősoktatási intézmény – a Debreceni Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, az Óbudai Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem, valamint a Szegedi Tudományegyetem – technológiatranszfer-szervezete között. Az intézményi egységek célul tűzték ki a tudástranszfer-tevékenységeik fejlesztését, a kutatási eredmények hatékony hasznosítását, és az ipari együttműködések erősítését. A szakmai összefogás eredményeként számos képzés és konferencia valósult meg, továbbá útmutatókat és ajánlásokat fogalmaztak meg az egyetemeket körülvevő innovációs ökoszisztéma fejlesztése érdekében.

Az együttműködésben részt vevő intézmények vezetői október 24-én az Innovációs és Technológiai Minisztériumban írták alá az Egyetemi Technológia- és Tudástranszfer Fórumot (ETTF) létrehozó megállapodást, amely formalizálja a közös tevékenységüket. A szakmai kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött eseményen részt vett Szigeti Ádám, az ITM innovációért felelős helyettes államtitkára, Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatás-fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke, Łuszcz Viktor a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke és Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke.

Pintér Ákos, a Debreceni Egyetem általános rektorhelyettese a megállapodás kapcsán az innováció és a technológiatranszfer meghatározó szerepét hangsúlyozta.

- A Debreceni Egyetem óriási technológiai kihívás előtt áll a műszaki-mérnöki-informatikai területek fejlesztése kapcsán. Ezen feladatok megoldásában nagy segítséget jelent a Kutatáshasznosítási és Technológiatranszfer Központ jól működő rendszere – mondta el a hírek.unideb.hu-nak a megállapodást aláíró Pintér Ákos rektorhelyettes.

Bene Tamás, a Debreceni Egyetem Kutatáshasznosítási és Technológiatranszfer Központjának vezetője szerint az ETTF egy tudásmegőrző közösség, amely nagymértékben kamatoztathatja az elmúlt évek során felhalmozott tapasztalatokat.

- Itthon szeretnénk szakmai tanácsadó testületként működni az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal számára a tudáshasznosítással kapcsolatos szabályozások és támogatási konstrukciók kialakítása során – emelte ki Bene Tamás.

A központvezető hozzátette: a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával mint állandó szakmai partnerrel is szeretnék folytatni az együttműködést, hiszen a testület nem csak a szellemitulajdon-kezeléshez kapcsolódó képzésekkel, hanem például ajánlások és tanulmányok készítésével is segíti a technológiatranszfer-szervezetek munkáját. Szintén szakmai partnerként tekintenek a Magyar Innovációs Szövetségre, mely a felsőoktatási tagozaton keresztül tudja biztosítani a kapcsolódást a vállalatokhoz is.

Az ETTF alapvető céljai között szerepel a hazai egyetemek harmadik missziós tevékenységének fejlesztése, az innovációs tudatosság általános növelése, és az egyetemi-ipari kapcsolatok erősítése. Szakmai tanácsadó testületként a fórum szakpolitikai javaslatokkal fogja támogatni a mind hatékonyabb kutatáshasznosítást. Az ETTF tagja a legnagyobb európai technológiatranszfer szervezet (ASTP) nemzeti hálózatait tömörítő munkacsoportjának.

Sajtóiroda


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ